Az Év Terméke 2014 díjjal jutalmazták a XIXO jegesteákat

Tegnap este ünnepélyes gála keretében immár harmadik alkalommal adták át a Product of the Year / Az Év Terméke Díjakat. A rangos elismerésért idén is FMCG, OTC és háztartási-műszaki területekről nevezhették be a gyártók és a forgalmazók új, innovatív termékeiket, a hazai kereskedelmi forgalomban megtalálható árucikkek 12 kategóriában kapták meg az elismerést.  A jegestea kategória-nyertese, a tavaly májusban forgalomba került XIXO Jegestea család lett, a HELL ENERGY Magyarország Kft. legújabb, PET palackos prémium üdítői.

A termékminősítési programba a gyártók és forgalmazók azokat a termékeiket és szolgáltatásaikat jelölhetik, melyek az újszerűséget és az innovatív megoldásokat képviselik, legyen szó akár csomagolásról, hatóanyagról vagy kiszerelésről. A mechanizmus ugyanaz volt idén is, a legnépszerűbb Magyarországon is kapható termékeket a fogyasztók döntését elemző GfK Hungária által végzett reprezentatív, 2000 fős kutatás alapján választották ki.  A benevezett innovatív termékeket először egy szakmai zsűri pontozta, majd a fogyasztók értékelték őket kategóriánként.

A korábbi sikerek tükrében – 2012-ben ugyanis a HELL New Generation lett az energiaital kategória győztese –, az innováció elkötelezett híveként a megmérettetésen 2014-ben a HELL ENERGY Magyarország Kft. is részt vett, ezúttal új, PET palackos termékével, a XIXO jegestea családdal. A sikeres próbaüzemet követően 2013 tavaszán indult el a minőségi PET palackos termékcsalád, a XIXO üdítőitalok gyártása a HELL ENERGY szikszói üzemében, a csúcstechnológiát képviselő, új gépsoron. A jeges teákból, limonádékból és ízesített vizekből álló versenyképes, prémium magyar termékek a minőség és egyedi ízek védjegyével kívánják színesíteni a hazai – többnyire multinacionális cégek által uralt – üdítőital piacot. A teljes portfolió szigorú minőségellenőrzésen átesett, válogatott és elsőrangú alapanyagokból, természetes ásványvíz felhasználásával készül, mesterséges színezéket nem tartalmaz, a hosszú minőség-megőrzési idő pedig passztőrözéssel biztosított.

A HELL ENERGY nevében az elismerést, melyet a cég egy éven keresztül használhat majd a XIXO jegesteáin, Tóth Imola Lilla marketing igazgató vette át: „Az innováció vállalatunk életében igen fontos, ezért is szimpatizálunk ezzel az elismeréssel már a kezdetektől. Két évvel ezelőtt még az egyik forradalmian új energiaitalunkkal, idén pedig a legújabb prémium üdítőital családunkkal neveztünk. Az innováció jelentőségét a napi fogyasztási cikkek piacán nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen naponta jelennek meg újabb és újabb termékek. A kutatások azonban azt mutatják, hogy Nyugat-Európában a bevezetett termékújdonságok 70 százaléka egyáltalán nem válik sikeressé és a termékek fele nem hozza az előre jelzett forgalmat. Éppen ezért fontos, miként tudjuk megszólítani a fogyasztóinkat és hogyan tudjuk kommunikálni feléjük a jó ár-érték arányhoz tartozó termékelőnyöket. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy valamivel kevesebb, mint egy év alatt a XIXO jegesteáink olyan népszerűvé tudtak válni a magyar piacon, hogy ezt a fogyasztók közvetlen visszajelzésén alapuló díjat meg tudtuk nyerni!” – mondta el a XIXO márka marketing igazgatója.
GfK Hungária Piackutató külön felmérésben vizsgálta a korábban díjazott termékek forgalmának alakulását. A felmérés egyértelműen kimutatta, hogy azok a nyertesek, akik tudatosan gondozták a márkájukat, egyértelmű forgalomnövekedést értek el a logó használatának segítségével.

még több hír

2015-ben is MagyarBrands elismerésben részesült a XIXO

2014 után, idén ismét elnyerte az üdítőitalok fiatal hazai márkája, a XIXO a MagyarBrands elismerést. A prémium magyar üdítőital gyártója,…

MagyarBrands díjat kapott a XIXO!

2014-ben, az Év Terméke díj után, a MagyarBrands elismerést is elnyerte az alig másfél éve bevezetett XIXO üdítőital márka. A…

A 2016-ban 10 éves HELL “kiváló fogyasztói márka” kategóriában elnyerte a magyarbrands díjat!

Az idén tizedik születésnapját ünneplő HELL ismét elnyerte a MagyarBrands díjat. Idén először immár három kategóriában díjazta a szakmai bizottság…
további hírek