2012. április – Ünnepélyes gála keretében adták át –Magyarországon először – a Product of the Year / Az Év Terméke Díjakat. A rangos elismerésért FMCG, OTC és háztartási-műszaki területekről nevezhették be a gyártók és a forgalmazók új, innovatív termékeiket, amelyen összesen 17 kategóriában mérettethették meg magukat a hazai kereskedelmi forgalomban megtalálható árucikkek. Az Energiaital kategória-nyertese, a tavaly ősszel forgalomba került HELL New Generation lett, amely hozzáadott koffein helyett két új, egészségesebb összetevővel, a mate teával és teobrominnal készül.
A Product of the Year a világ egyik legjelentősebb innovációs termékdíjazási rendszere, amely 25 évvel ezelőtt Franciaországból indult és napjainkra már 29 országban működik, és közel hárommilliárd vásárlóhoz ér el. A nemzetközi Product of the Year programba illeszkedve 2011 őszén Magyarországon is útjára indult Az Év Terméke Díj, így tegnap este először adták át a fogyasztói szavazatok alapján kiérdemelt elismerést. A díjra minden évben új és innovatív termékekkel lehet nevezni, amelyeket először egy szakmai zsűri pontoz. A szakmai grémium által kiválasztott termékek kategóriákba sorolva indultak a közvélemény-kutatáson, és a fogyasztók kategóriánként választották meg az év termékeit. A hazai piackutatás 2000 főt bevonásával, reprezentatív felmérés keretében derítette fel az aktuális trendeket és a fogyasztók által leginkább kedvelt termékeket.
Az innováció elkötelezett híveként a megmérettetésen a HELL ENERGY Magyarország Kft. is részt vett forradalmian új energiaitalával, a HELL New Generation-nel, amely az energiaitalok új, egészségesebb generációját képviseli. A miskolci székhelyű magyar vállalkozás másfél éves kutató-fejlesztő munka eredményeként alkotta meg új termékének receptúráját, amelyben a hozzáadott koffein helyett természetes összetevők biztosítják a terméktől elvárt élénkítő hatást. A HELL New Generation alkotóelemei a hozzáadott koffein helyett a mate tea és a teobromin, amelyeknek több áldásos hatása is régóta ismert a szakemberek előtt.
A HELL ENERGY nevében az elismerést, amelyet a cég egy éven keresztül használhat majd a termékén, Szabari József régióigazgató vette át: „Az Év Terméke Díj azért keltette fel az érdeklődésünket, mert ez az Európában már negyed évszázdos múltra visszatekintő innovációs termékdíjazási rendszer a fogyasztók véleményén alapul, és számunkra a fogyasztóink rólunk alkotott véleménye elsődleges szempont és visszaigazolás. Így örömmel üdvözöltük, hogy tavaly hazánkban is útjára indult az a megmérettetés, amelyre a gyártók új és innovatív termékeiket nevezhetik a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) kategóriáiban. Minthogy a HELL – közel másfél éves kutató munka eredményeként – olyan új piaci igényeket kielégítő, innovatív terméket dobott piacra tavaly szeptemberben, mint az egészségesebb összetevőkkel készülő HELL New Generation energiaital, így mindenképpen úgy gondoltuk, érdemes jelentkeznünk erre a rangos megmérettetésre. És amint az eredmény mutatja, fogyasztóink díjazták fáradozásunkat, és az energiaital kategóriában minket pozícionáltak az első helyre.” – mondta el a díjjal kapcsolatban a régióigazgató.
Az eddigi tapasztalatok és a külföldi példák azt bizonyítják, hogy a győztes, és Az Év Terméke díj logóját használó vállalatok termékei konkrét kereskedelmi előnyt is szereztek. 2008-ban Franciaországban átlagosan 25,5 százalékkal nőtt a díj logóját viselő termékek forgalma. Mindemellett a franciaországi tapasztalatok azt is bizonyították, hogy maguk a fogyasztók is egyfajta mérceként tekintenek a termékdíj logójára: a 15-49 éves korosztályban nagyon magas a védjegy ismertsége, és a díjazott termékekkel szemben a vásárlói bizalom is kimondottan magasnak bizonyult (68 százalék), valamint kiderült az is, hogy a fogyasztók 70 százaléka számára vásárlásra ösztönző erőt jelentett az innovációs védjegy. Idén világviszonylatban több mint 200.000 fogyasztó vett részt a Product of the Year kutatásban.